Ha behunynám szemem, biztosan megölne.
A világ sötét maradhatna örökre.
Ha nem vigyáznál arcodra, hát meghalna
A remény bennem.
A kósza remény, na de mihez? Mi után?
Már rég nem vagy nekem más, csak emlékfoszlány.
De ha többé nem tudnék rád emlékezni,
Az lenne a vég.
Én még ma is bírlak szeretni, tudd most meg.
Persze nem tudtad soha, így mire megyek?
Volt egy fogadalmam, abból majd megtudod,
Hány verset szültél.
Hogy mit mozdít meg benned, én nem tudhatom.
Hiszen elfelejtettél, csak ezt találom.
Ostobán vagyok, és töretlenül hiszem,
Még majd, ott, messze…
Kisvárda, 2007. november 9. /péntek/