A téli hónapok egyik utolsó éjszakáján találkoznak. Külváros, szürkület, panziónak álcázott légyott hely. Sötét sál, vörös rúzs, festett körmök, combfix, tűsarkú csizma, Dolce & Gabbana The One az egyik oldalon, Mavrodafne és gondosan megválogatott címletű bankjegyek a másikon. Kellékei egy olyan színpadnak, amelyen sohasem születnek világraszóló előadások. Minden előre megbeszélve, most éppen egy asztalnál ülnek, és nagy kortyokban fogyasztják a finom mazsolabort, közben a kékes dohányfüst öleli őket, majd simítva tovaszáll a szolid, pirosló fénnyel borított hálószobába.
Szóval, szerintem Te egy tökéletes szépséggel megáldott lány vagy. A kiteljesedett szépség az olyan, hogy nem lehet kreálni. Mert az belülről jön. Egy igazán szép lány belülről ragyog. De, mivel az ember természeténél fogva társas lény, én abban hiszek, hogy minden, ami vagy, csak egy fél lehet társ nélkül. Ezért is szokták mondogatni, hogy a szerelem megszépít. Igen ám, de csak akkor, ha valaki képes arra, hogy egy ilyen belső ragyogást kiegészítsen a sajátjával. Képesnek kell lennie meglátni, őrizni, és vigyázni rá. Ő fel tudja fogni a Te belső hullámaidat, és vágyaidnak nagy részét már akkor teljesíti, amikor még ki sem mondtad. Az igazi társ ilyen, nem csak a felszínt kapirgálja, nem csak azt látja meg, hogy kívánatos a külsőd. Hanem, a bőrén érzi a belső fényed melegét is. Úgy járkál a szíved és lelked rejtekeiben, hogy nem félsz attól, hogy elvesz valamit Tőled, vagy kárt tesz odabent. Sőt, hozzátesz a bensőd kincseidhez az övéiből. Mert tudja, hiszi, érzi, hogy a saját féltve őrzött értékei Nálad lesznek igazán jó helyen, biztonságban. Egy igazi férfi mindig a szíved felől fog közelíteni, és nem csupán a fenekeden, vagy a combodon fog megpihenni a keze, hanem a lelkeden. Kérdezned sem kell tőle, ő mindig eléd fog menni, ha hazaérkezel egy másik városból. Soha nem lesz túl fáradt ahhoz, hogy meghallgasson, és nincs az a meccs, vagy az a sörözés, ami fontosabb lenne annál, hogy Veled nézzen meg egy filmet, otthon, összebújva. Állandóan köszönni fog Téged, és szeretni minden mozdulatodért, mert szüksége van az őszinte mosolyod látványára, amit kivált vele. Egy ilyen férfi mellett harmóniát fogsz érezni, lelki biztonságot, és Te is képes leszel úgy szeretni őt, amely érzés magától értetődő. Nem kell belemagyarázni semmit, nem kell elhitetned magaddal dolgokat, amelyek nincsenek is ott. Teljes egészében rá fogsz hangolódni az ő világára, és egyet akartok majd, mert az ő szíve a Tiédben fog dobbanni, és a Te gyönyörű szíved az övét fogja élettel telíteni.
Azon két este emlékére, amikor is egy idegen lány, aki a legszabadabb volt közülünk, új utakat nyitott bennem a gondolataival, a puszta létezésével.
Gyere gyönyörű idegen, táncolj velem,
Sohasem láttam hozzád foghatót még.
Mint a hamu, esik szét a kétség közeledben,
Ma este az angyalok elfordulnak, ne félj!
Te eredeti vagy, rajtad nincsen festék,
Csak élsz a mának, csizmádat ledobod,
Vörös a bor és most keserű a csokoládé.
Lazulj el, kedves! Számban olvad szét a mámor.
Minden lépteden
Finom zaj legyen,
Halljam.
Kilenc hónapja, hogy képmásom az ablakra fagyott. Szobám foglya vagyok, és próbálok a messzeségbe látni, a dombon túlra. A betegség napról napra csak növekszik bennem. A láz hetek óta eluralta elmém. Gonoszan testesedő homály öleli körbe a házam. Tehetetlenségemben fojtogat a felém osonó hajnal, kivet ágyamból, majd a rút halál feltűnik az illatos lugasok alatt. Léptére hervad és fonnyad, pusztul minden, mint nyavalyától tört lényem. Hosszú kabátom lobog az éjben, ahogy szemébe nézek.
„Búzahajú tündérlánya az éjszakának…”
– Emlékszel még? Pesten, egyik éjszaka fehér krétával írtad nekem tele, végig a járdát, hogy másnap megtaláljalak. A buszsofőr, az utasok, a járókelők mind rád mosolyogtak, amikor megláttak, és olvasták szerelmes üzeneteidet. S Te széles mosollyal válaszoltál nekik, miközben írtál, másik kezeddel a folyton lelógó, hosszú, színes sáladat dobtad a hátadra.