Hol lehetsz most, estémnek angyala?
Vajon a szemeim látnának-e,
Ha lelkem végre útnak indulna?
Ha engednék a nosztalgiának,
És éjszakai levegőt szívnék,
Egy kétségbeesett kiáltásban,
A gyönyörű hangod felfedezném?
Képzelem, itt vagy, és megfordulok,
Lelassult így körülöttem minden.
Távol, a vaksötétben ott állsz most,
Ugyanúgy nyugodtan, vágyva, szépen.
Kapud előtt, nem zavar az eső,
Egyik kezem a másik után kap.
A lelkem ösztönt varázsol elő,
Mi egyben magány, és édes csoda.
Továbbra is mereven rám nézel,
Talán nem fordulok be a sarkon.
Visszatekintek, fájdalom bennem.
Még jöhetnél, drága kis Liliom.
Kisvárda, 2007. november 9. /péntek/