Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt egy kedves barátom azzal zárt le egy éjszakai beszélgetést, hogy azt mondta, te író vagy, csak nem írsz. Valóban, igaza volt abban, amiről akkor beszélt. Nem csupán egy álmodozó voltam, hanem egy olyasvalaki, akinek szüksége lehet arra, hogy írott formában kiadja magából gondolatait. Bár akkor nem nagyon értettem őt ezzel kapcsolatban. Ez a „teher” ott lapult bennem mindig, amely néha ajtókat nyitott, falakat rombolt, de végül mégsem tudott kitörni. Aztán, nem sokkal a beszélgetésünk után, egy nyugtalan éj közepén, magától értetődő módon megszületettek az első írások, és az alkotás azóta is szerves része az életemnek.
Egyszerűen szükségem lett arra, hogy ilyetén módon könnyebbüljek meg lelkileg. Többnyire éjszaka írtam, többnyire magamnak. Különleges utazás volt a kezdet a belső világban, amelynek az eredménye egy teljesebb önismeret lett. Nekem ez lett a naplóm, minden sorban, minden képben, gondolatban és érzésben ott lapul a múltam, minden olyan érzés, melyet az ihlet segítségével sikerült lefestenem. Mivel az elsődleges cél mindig az volt, hogy az adott pillanat vagy nap érzéseit számomra elfogadható módon rögzítsem, így előfordul, hogy egy olvasó számára homályosnak, nehezen érthetőnek tűnhetnek egyes sorok. Az is előfordul, hogy ez szándékos. Ahogy telik az idő, úgy bizonyosodott be az, hogy némely dolog, amiről írtam a fantáziától vagy éppen sugallattól vezérelve, később megtörtént, vagy éppen úgy történt meg.
A felszín önmagában sohasem volt elég, inkább a mélyebb tartalmakkal igyekeztem foglalkozni. A legfőbb inspiráló elemek a lélek utazása, az éjszaka, az álom, a természet, a melankólia, a fantázia, a nagyvárosi magány, és a be nem teljesült vagy tönkrement szerelmek, csakúgy, mint a beteljesedett szépek.
Néhány évvel ezelőtt kezdtem el prózát is írni, mivel kikívánkozott belőlem az effajta kifejezési forma is. Bár ezek nehezebben születnek meg, és messze nem érzem őket olyan számomra tökéletesnek, mint verseimet, nemcsak, hogy megszerettem, de ma már nélkülözhetetlennek érzem ezek írását is.
Ebben a világban minduntalan érzések után kutatok, s ha valami nagyon eltalál, szeretném úgy sorok közé zárni, hogy az évek múltán se fakulhasson, s ha netán feledném, újraolvasva ismét azt érezhessem, mint akkor. Ha ez sikerül, akkor boldog vagyok néhány pillanatra.
A honlapon megjelent írásoknak a fentieken túl egyetlen célja, küldetése van. Jót és hasznosat adni a közöshöz.
Azt a régen volt kedves barátomat, akit már említettem, másfelé sodorta az élet. Csakúgy, mint azt a szűk társaságot, amelynek mindketten tagja voltunk, s akikkel majdnem minden este összegyűltünk, hogy megbeszéljük az élet nagy dolgait, és aznapi gondolatainkat. Kívülállók voltunk, ebben a világban idegenek, és abban a szerencsében részesültünk, hogy egy ideig egymás közelében élhettünk. Habár több városban is éltem az évek során, azóta sem találtam olyan embereket, barátokat, akik annyira közel lennének lelkemhez, világomhoz, mint ők voltak.
2011. augusztus