Az érzet, hogy az első pillanattól kezdve ismerős valaki, hogy nem kell őt megszokni, hogy magadénak tudod mindenét, hogy bátran adhatsz belülről mindent, az öreg lelkek kiváltsága. Éppen csipkét ver a gyertyafény a plafonra, ahogy pihen két test egymás mellett benső békében, ahogy az út messzi zaja simogatja az álmos éjszakát, ahogy pici szobádban megtalálok mindent, amire szükségem van az életben, ahogy csókod gyógyír az összes sebemre, és úgy mondanám neked, hogy szeretlek. De még várok. Várok, annak ellenére, hogy még oly keveset szerettem.
Amolyan felfedező módjára folyamatosan kutatom a különleges érzéseket és szituációkat, ehhez elengedhetetlennek tartom az intelligenciát. Kedvelem, ha egy nő átlagon felüli viselkedésben és szellemiekben egyaránt, ha határozott vagy éppen visszafogott. Ha kedves, ha finoman érzékeny. Ha kellően érző, művészlélek, vagy csábítóan kacér. Ha megfontolt, vagy akár kislányosan kíváncsi. Ha merész, vagy édesen félénk. Ha egyszerűségében fenséges, ha millió benső titkot rejtő. Egyszóval önmaga, de valójában, természetesen, és nem szerepeket játszik. Egyenes és őszinte. Elérhetetlenül titokzatos.
Budapest, 2016. január 1.
Ha Isten egyenesen hozzád küldte legigazabb társad, hogy felemeljen mély önsajnálatodból, magányod halott tengeréből.
Ha láthatatlan voltál mindig az emberi szemek számára, ám ő észrevett, és mindig csak terád szerette emelni a tekintetét, csak rád vigyázni.
Ha miatta és őérte szülte táncát a fény benned, mert elkezdted felfedezni a tisztán szép dolgokat is a világban, mert az ő gyönyörű szeme a tiéd is volt már.