Egy mezítlábas királylánynak IV.
Nem volt csókok édes íze számban. A játék ismét véget ért…
Álmomban szívzörej gyötört. Nagyon fájt, elindultam hát. Ebben a városban évek óta járok éjszakánként, jól ismerem az Álomföldek ezen részét. A kis utcába ösztönösen, de először fordulok be. Itt lakik a Szívgyógyász. Ide is egyedül jövök… Nem ismerem, tudom őt. Csöndes kert, nyugalmas ház, tiszta, de zsúfolt szoba. Aztán beszélget velem. A szemembe tapad, nem mozog a szája. Az enyém is merev. De mindent elmondok neki, s ő bölcsen mindig úgy tereli a beszélgetést, hogy a lehető legőszintébb legyek. Vonzó számomra a kortalan, mozdulatlan alak, aki a maga tökéletességében irányít engem. Tudom, hamarosan javítani fog. Sok jót hallottam már róla, amikor álmodtam. Engedek neki…
Egymással szemben ülünk. Ugyanott, mint reggel. Nem vagyok álmos. A gyógyító a csendbe ejtett. Este van, de másként. Bennem ragyog a sötétség, a szívemet veszi körbe. Mozdulatlan kézzel a testembe nyúl. Belém terjed ki. Kiveszi a szívemet, magamra tekintek. Sápadt vagyok, élettelen. Ő dolgozik. Ráncolja homlokát, hő árad a húsba. Szívem falát simítja belülről, magába szívja minden elmúlt percem varázsát, sírva-nevetve járja táncát rejtett csarnokaimban, hol az összes ajtó felpattan előtte. Nem félek tőle, és nem vagyok bizalmatlan vele. Nézem őt is. Csupa jóság. Nem tudom, mit tesz pontosan, de nem kérdezem majd, nem érthetem.
Amikor visszaadja belém, magamba zuhanok, megmozdulok. Nem fáj semmim, nem születek újjá. Már nem mond mást. Ugyanolyan mozdulatlan, nem hallok tőle semmit. Valaki bejött a kapun. Akkor nekem mennem kell. Köszönök neki és távozok. Melegség.
Többször voltam már kórházban. Többször felvágták testemet. Nagyon különös, de hasonló érzés telepszik rám. Kopog a hajnal a köveken. Tudom, hogy gyógyultam, de még nem érzem. Most veszem észre, hogy szorítom az öklömet. Nehézkesen az arcomhoz emelem. Kinyitom. Szabályos, csillog, gyönyörű, jó ránézni. Igazgyöngy. A szívemből való. A kiáradás millió rétege takarta be újra és újra a sérüléseket, a be nem teljesült szépségeket. Majd megfogant. Kimosta belőlem.
Szuki mama ékszerei. Gyermekként fedeztem fel ezt a boltot a városban. Belépek, otthagyom a gyöngyöt, kijövök. Megnyugodtam. Hálás vagyok. Az ágyam felé lépkedek.
Felébredtem hát… felébredtem magányban, harmóniában. Megtisztulva, lélegezve. Lent, a ringó óceánban. Oda nem ér el gyöngyhalász. Sohasem.
Nincs puhán vigyázó kéz arcomon. A játék ismét véget ért…
Budapest, 2015. október 21.
Kapcsolódó:
– Mezítlábas királylányok, őszi varázslók
– Úgy hiányzik…
– Elveszett