…mégis eshet örökké…

Tündérviola és az Árnykirály

(2018- )
Nem fogadom el a valóságot, mondtam. Ennek nem lesz jó vége, mondták. Esthonból Monokrómba hosszú az út, örökké álmos lettem. Hollórajz feszült a sötétlő égboltozatra. Az Ördög lehelete mélységes, fekete kétségbeesést tapasztott rám, bűze nem illant, de elűzni az adományt nem tudta. Hála Istennek! Add nekem a hangod, velem akarj egyedül lenni, kívántam csendbehagyottan. Új esély, új körforgás.
Így lettem én az Árnykirály.

Hallgatag magányom

Megjelent: 2019.11.15. | Írta: Őszfalvy László

Hallgatag magányom a búskomor árnyékod,
Nyomodba szegődött a fekete zarándok,
Nem tudsz szenvedésemről, úgy éled életed,
Nem figyelsz te rám, pedig ez lesz, mi eltemet.

Kategória: Tündérviola és az Árnykirály | Címke: titok, fájdalom, budapest, magány, elhagyatva, isten, élet

Világszépe kisasszony

Megjelent: 2018.11.13. | Írta: Őszfalvy László

Reggelente az első gondolatom vagy,
Az összes kincsem közül lelked a legszebb,
Ölelő szád engem csók nélkül sose hagy,
Hozzád világra mozdul vissza a lelkem.

Kategória: Tündérviola és az Árnykirály | Címke: niki, tündérvirágszál, béke, megnyugvás, otthon, szerelem, lélek, nyugalom, budapest, változás

Vers találomra

Szenvedek
Nem tudom neked elmondani, Lelkemet miért kell megkövezni. Patakokban folynak könnyeim, Senkikhez szólnak halott verseim.
Meghalt józanság
A valóság fekete szárnyai csapdosnak, Ördögök durva nyelvei nyaldosnak. Elveszett minden velem született tisztaság, Ellen nem állhatok neked soha már! Debrecen, 2008. július 30.
Hajnali könnycseppek
Csak hullottak a könnyei azon az éjszakán, Arca eltorzult befalazott lelkemet látván. Hajnalodott már, a város is ébredni készült, Ő csak sírt, sírt keservesen, és egymagában ült. Mögötte álltam, ahogy meghaltak a csillagok, Ölelve vigasztalták elfeledett barátok. Visszatartva lélegzetem, mozdulatlan testtel, Kínoztam önmagam a szörnyű következménnyel.
Az élet alkonya
Ma megtaláltam a legöregebb fát, Nem kell hát tovább keresgélnem immár. Véget ért utam a démonok földjén, Elfelejtek mindent, ami megtörtént.
Időben elérjük egymást
Gyere, és nézz belém mélyen, Mert a romjaim fölött Megláthatod azt, ami majd Téged szépen megköszön.