Alexandrának
Oly ritkán lehet látni ilyen meleg, szeretetteljes tekintetet, hogy talán éppen egyedisége az oka, hogy ilyen erővel átjön a fotókon. Bensőséges szépséget látok, amit nyilvánvalóan csakis istenek ujjai rajzolhattak világra féltő gonddal, magasztos céllal, fenséges teremtő erővel. Szépséged finom, a legnemesebb értelemben, s vélem, tartalommal telt, minden bizonnyal gazdag belső világ van mögötte.
Annyira jólesett most így estére, egy nehéz nap után, hogy muszáj volt ebben a kis üzenetben megköszönnöm, hogy láthattam. Láttam, éreztem, megírtam. Ha csak egyetlen pillanatot is széppé tett, már nem hiába született meg.
Gyönyörűszép valóságot holnapra.
Budapest, 2016. július 11-12.
///
Számomra az írás egyfajta naplónak is tekinthető, de csak akkor szoktam írni, ha késztetésem van rá. Van úgy, hogy néha elolvasok valamit, ami régen született, és eszembe jutnak dolgok, amiket már feledtem, vagy újra olyan érzést érzek, mint akkoriban, de azóta nem. Ezt nagyon szeretem az életben, és nagyon jó nekem. Mindig szerettem volna megtanulni hangszeren is játszani, mert van bennem zene, de valahogy sohasem alakult úgy, hogy elkezdjem. Ami közel áll hozzám, az a szintetizátor, mert azzal csodálatos dolgokat lehet létrehozni. De ez még a jövő zenéje, meglátjuk, hogy alakul.
Abszolút egyetértek Veled azzal kapcsolatban, amit a tehetségről, hobbiról írtál. Jómagam is így látom, és sajnálatosnak tartom, hogy aki tehetséges, a mai kor különböző dolgai miatt nem tud tovább teljesedni. Én egyébként teljes mértékben magamnak írok… hiszen napló. Nekem nem fontos semmi, csak az, hogy az adott pillanat, történés tökéleteshez közelítő lenyomata lehessen, számomra. S akkor beteljesítette célját. Vagy, ha valakinek megmutatom, és ő attól az egy élménytől kimond valamit, gondol valamire, vagy csak benne van egész nap, akkor az is teremtés, és akkor pedig az volt az értelme annak, hogy létrejött.
…
Én azt hiszem, hogy egy kapcsolat az mindig bent kezdődik, és belülről építkezik. Ha valakinek szerelmes vagy a lelkébe, elfogadod mindenestől, és megszereted az egész lényét. De ha csak azért választasz valakit, mert a mai szépségideálnak megfelel, vagy nagyon tetszik, akkor nem biztos, hogy fordítva is igaz lesz. Tudod, én egyszer voltam igazán beteljesült szerelmes, és az egy nagyon tiszta, igazi nagy szerelem volt. Bennem nem halványult a vágy, ahogy teltek az évek, a régi csalódások nem ölték érzéseimet. És én ugyanúgy az ősit, a tisztát, az igazit szeretném érezni, megélni, amennyiben megérdemlem.
Mi volt ma a legszebb pillanatod? Én láttam egy madarat a metróban, az emberek közt járkált, és senki nem bántotta. Talán észre sem vette senki. Talán ettől maradt szép.
Budapest, 2016. július 12.
///
Valahol én is az értékeket próbálom megtalálni. Viszont én úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy gyűjtöm az érzéseket. Tudod, nagyon sok pillanat megragad bennem. Hangok, mozdulatok, szavak. Melyek másoknak lényegtelenek lehetnek, és talán azonnal elfelejtik. Valahogy… ha találkozok valakivel, először nem a szememmel látom meg, hanem megérzem. S az az érzés, ami akkor bennem sarjad, mindig igaznak bizonyul. Az én emberismeretem igazából ebből fakad, s ha a szememet be is csapják, gondolataimat terelgetik, az érzések mindig ott vannak bennem, és „szólnak”.
De ez igaz rám a helyekkel kapcsolatban is, vagy akár tárgyakkal, de ez nagyon ritka. Én így gyűjtögetek a világban.
Nekem nincs ideálom, persze vannak típusok, melyek vonzanak, én is szeretem a szépet. Igyekszem nem ez alapján ítélni először, bár való igaz, hogy ez nehéz, nagyon.
Annyira tetszett, amikor olvastam, hogy nem adod lejjebb a vágyaidnál. Sokszor az ellenkezőjét látom, egyre többször. Azért választanak valakit, mert éppen ő a legmegfelelőbb, vagy csak szeretni akarnak már, vagy egyszerűen elegük van az egyedüllétből. Jó, hogy kivétel vagy ebben.
Igen, és remélni muszáj, fontos. Én amolyan álmodozó típus vagyok. Egyszer régen, amikor szerelmet találtam, az itt történt, az interneten. Akkor még nem voltak ilyen társkeresők, és egyikőnk sem keresett társat. Egy cset volt, és így alakult. Szóval, a közeg nem ismeretlen nekem, csak idegen. Így van, a csodák léteznek. Különben, én azt tanultam meg az életben, hogy a kincs az sosem látható helyen van. Mindig rejtve lapul, keresni kell, dolgozni érte, olykor sárban, valahol mélyen, akár hihetetlen helyeken található. Az is előfordul, hogy amikor megtalálod, elsőre nem is veszed észre, hogy a rögök, rétegek alatt érték lapul. Egyszerűen jó kézbe venni, vagy érzel valamit. És még dolgozni kell, hogy ragyoghasson. S ha ragyog neked, te is tudsz neki ragyogni.
Budapest, 2016. július 12.
///
Igazad van, nekem biztosan nehezebb, gyakran kívülállónak érzem magam. Néhányszor mondták már nekem, hogy nem vagy ebbe a világba való, ami teljesen pozitív, de nehéz…
Már nem csak képen látom, hanem az írásodon is, hogy sok szeretet van benned. Nekem mindig az volt a legnehezebb, hogy régebben csak egy embernek tudtam odaadni minden érzést és szeretetet. Ha nem volt ilyen ember, hát szépen elhervadtak bennem. Már megtanultam ezt a dolgot kezelni, nem volt könnyű, és hosszú volt. Nem azt mondom, hogy szétszórok mindent a világban, de tudom kezelni.
Az bennem a folyamat, hogy mindig keletkeznek az érzések. Újabbak és újabban. Mint amikor nőnek a virágok a kertben. S mikor a legszebb, akkor majd szétvet, kipattanna.
Te hogy vagy ezzel? Ez nagyon érdekelne, ha szeretnél mesélni erről, szívesen olvasnám.
Ez engem annyira zavar… Nem lehet egy kicsit nem bizalmatlannak lenni. Nem lehet picit nem óvatosnak lenni, hiszen ha jó vagy, őszinte, szeretsz, ki tudja, ki akarja ezt éppen kihasználni akármi miatt is… Ez például egyedül nehéz nekem, mert én nem teljesen jól igazodom el ebben a világban. De kezdek mindent szokni, egyedül is lehet sokat tanulni, hogy később bölcsebb legyél, s minél jobbat tudj adni.
Budapest, 2016. július 12.
///
A család nekem is nagyon fontos volt, képzeld, én ismertem mind a négy nagyszülőmet, és három dédszülőmet. Sok időt töltöttem velük. Azt láttam már gyerekként, hogy náluk minden olyan állandó. Egymás mellett vannak ki tudja, milyen régen, a tárgyak körülöttük régi képeken is láthatók, s minden olyan nyugodt. Rengeteg sok szép élményem van róluk, s talán itt ragadt meg bennem az, hogy az igazi érték az állandóság lehet. S nem tudok ezzel a rohanással, felületességgel mit kezdeni, ami a világban van. Tudod, azt látom, hogy mindenki fogyasztó lett a szó minden értelmében. Még az emberi kapcsolatokban is. Mindig jöhet egy újabb, jobb, divatosabb. S ha valami kisiklik, elromlik, nem szánnak időt arra, hogy javítsanak rajta. Hiszen, „vehetnek” majd újat. És nem is beszélgetnek, csak cselekszenek.
Amikor én kissrác voltam, szinte minden hétvégét velük töltöttem, s ez amolyan ciki dolog volt a többi srác szemében. De nem igazán érdekelt, én jól éreztem magam, hangulata volt mindennek.
Tudod, arra gondoltam, amikor írtam, hogy természetes a fotód, hogy nem csak kimondottan azért mosolyogsz, mert szép akarsz lenni a képen, vagy barátságosnak tűnni, hanem ez valamilyen természetes állapot lehet, belülről jön.
Szerencsés vagy, hogy van egy ilyen barátod, sokunknak nincs, vagy ha volt is régen, másfelé sodort az élet, vagy az idő.
Ha jól emlékszem, még tavaly láttam egy jelenetet itt, Budapesten. A tömegben történt, mindenki rohant munkába, a dolgára. Láttam egy férfit, aki pici lányával sétált, kézen fogva. A kislány valami miatt megharagudhatott, elrántotta kezét, karba tette, durcás arcot vágott, és azt mondta, ő nem megy tovább. Megállt. Apukája kérte kétszer, háromszor, négyszer… A kislány megkeményedett, hajthatatlan volt. Hirtelen azt mondta az apuka, hogy jól van, akkor ő egyedül megy tovább, megfordult, elindult. A kislány nem engedett. Még két-három lépés, nézte, merev teste hajolni kezdett, vonásai lágyultak, majd ajka remegett, szemébe kétségbeesés költözött. Kinyújtva két kezét rohanni kezdett apa felé, kiáltott neki, majd megragadta, hozzá tapadt. A felnőtt megpuszilta, s mentek tovább útjukra.
Ezt csak azért írtam le, mert mindenkihez megvan a kulcs, de azokhoz, akiktől csak a negatívumot kapod, talán nem is érdemes keresni. Sokkal jobban megérdemelnek Téged ők, akik hisznek benned.
Kívánom, hogy negatív tapasztalatod törpüljön el amellett a pozitív tapasztalás mellett, amelyre igazán vágysz, s amelyről remélem, nem várat meg nagyon Téged. Ragyogd be ma a világot, szükség van rá.
Budapest, 2016. július 13.
///