Reggelente az első gondolatom vagy,
Az összes kincsem közül lelked a legszebb,
Ölelő szád engem csók nélkül sose hagy,
Hozzád világra mozdul vissza a lelkem.
Nincs pillanat, melynek ne lennél közepén,
A szemed életet adó felkelő Nap,
Már a születés előtt is jól ismertél,
Jelenléted a külvilágtól elragad.
Rólad suttognak titkokat az őszi fák,
Nevedet fütyüli nekem a vidám szél,
Esőcseppek zengik gyertyafényes ódád,
Veled táncol az összes tarka falevél.
Lombkoronák között érkezek meg hozzád,
Esténkre hull meséből szőtt varázsfátyol,
Messzire enged látnunk a sok csupasz ág,
Nem lehetünk egymástól igazán távol.
Karjaid mindentől óvnak, erős falak,
Szíved otthonom oltalmazó melege,
Nem viseled, hogy a kétségek marjanak,
Melletted fekve egy hosszú útnak vége.
Éjszaka az utolsó gondolatom vagy,
Az összes kincsem közül lelked a legszebb,
Ölelő szád engem csók nélkül sose hagy,
Hozzád álomba mozdul vissza a lelkem.
Budapest, 2018. november 12. – 2018. november 13.