Korán reggel van, röpködnek a „b” és „k” betűs szavak az összes irányból, bármilyen szájból; különösen a nagy gonddal és igénnyel, sok pénzen rúzsozott ajkak közül kibuggyanó undor visszatetsző. Élettelen, komor és sötét, förtelmesen szennyes sáron táplált, otrombára hízott, rothadt szóvirágok nyálkás szirmaiba kap a gonosz szél, és csak rám tapasztja azokat végül, akárhogy próbálom kikerülni, nem hallani, nem látni létezésüket. Bőröm kezdi beszívni mérgüket, bódítva öl bennem, csábítva hat rám, akár egy végzetes drog.