Ezek a mesék azokban az időkben születtek, amikor még szigorúan csak két csupasz ujjal ettem a csokoládét, hogy minél több olvadjon majd rájuk. Mámoros volt lenyalogatni. Annyira kicsi voltam ezen a világon újra, hogy teljesen más perspektívából tekintettem mindenre. Egyszerűen. Sőt, akit ritkán láttam, idegen volt. És nem tudtam megjegyezni őt hosszabb időre.
Alexandrának
Oly ritkán lehet látni ilyen meleg, szeretetteljes tekintetet, hogy talán éppen egyedisége az oka, hogy ilyen erővel átjön a fotókon. Bensőséges szépséget látok, amit nyilvánvalóan csakis istenek ujjai rajzolhattak világra féltő gonddal, magasztos céllal, fenséges teremtő erővel. Szépséged finom, a legnemesebb értelemben, s vélem, tartalommal telt, minden bizonnyal gazdag belső világ van mögötte.
Itt zárul le minden év, bárhol is lakom éppen. Eljövök ide mindaddig, amíg még van kiért eljönnöm. Csend, nyugalom és tiszta levegő. Van, ami változik, de összességében itt az állandóság az úr. Néha úgy érzem, csak nekem szép. Nekem mindig is az marad, hiszen emlékeket hagytam mindenütt. Az idő malmai által porrá zúzott percek nem térhetnek vissza már, de a hallgatag utcákon rendre láthatóvá válik a múlt összes édes részlete. Minden átszökken a jelenbe egyetlen pillanat erejéig.
Krisztinek II.
A szombatokat mindig apai nagyszüleimnél töltöttem. A hálószoba ablaka előtt volt egy óriási, gyönyörű, illatos tulipánfa. A fa mellett, közvetlenül a kerítésnél pedig egy kőkereszt, rajta a megfeszített Jézus szobra. Nagyapám engedélyezte a városnak, hogy a kertjében feszületet állítsanak. Cselekedetüknek értelme egy nincstelen számára, és számomra volt különösen.