Egy mezítlábas királylánynak I.
Köszönöm, hogy írtál nekem. Szeretném, hogy tudd, jólesett olvasni soraidat.
Sokat gondolkodtam, hogyan fogalmazzam Neked, miért is esett annyira jól. Hogyan, hogy ne legyen túl lelkes, tolakodó, és így tovább. Aztán, úgy döntöttem, egyszerűen írom azt, ami elsőre kikívánkozik, és nem töprengek rajta. Egyébként sem ismerek szabályokat, játszmákat, egyszerűen szavakba öntöm az érzéseimet, s az már a hallgatóra, olvasóra van bízva, mit szűr le belőle, mit hisz el.
Szóval, még mielőtt megnyitottam volna a leveledet, tudtam, hogy hosszabban írtál. Amit írtál, az kifogástalan. Számomra. Azért, mert én is így érzek, s talán egyetlen gondolat van, amit másképpen látok, azt leszámítva minden bennem él. És ezt látni más által papírra vetve eléggé felkavaró, főleg, hogy ritka, ha valaki így éli meg, erre vágyik. Velem már nagyon rég történt olyan, hogy a vágyaimmal szembesített valaki úgy, hogy a saját érzéseit, meglátását tárta elém.
Az igazi álmodozó a világ szürkesége, kegyetlensége elől menekül az álmaiba, ahol aztán színesíti a valóságot. Így rengeteg kincset őriz odabent, ami a külvilág számára láthatatlan. S gyakran még azoknak sincs fogalmuk az elképesztően gazdag bensőről, akik a közelében élnek. Egy okból kifolyólag ez volt az első érzésem arról a személyről, aki írt nekem. S ez kiváltképp kedvemre való.
Elképesztően fontos dolgokat olvastam. Melyek csak a kivételeknek egyértelműek, mindenki másnak megfejthetetlen. Például, hogy „nem kényszer”. Nem a szabályokhoz való ragaszkodás, nem megfelelés, semmi ilyesmi. Hanem belülről jövő természetesség. S semmi sem kérdőjelezi meg az összetartozást.
Ami olyan, hogy minden pillanatban jelen van. Ha egyedül sétálsz az utcán, látják rajtad, hogy tartozol valakihez. S miközben sétálsz, az ő gyönyörű szemével is látod a világot, mert a tiéd is már. S nem tudsz semmit úgy tapasztalni, hogy ne jutna eszedbe, vajon ő mit szólna ehhez. S hazafelé a buszon az elmosódó sárga fényeket nézed, mosolyogva. Mert tudod, hogy minden egyes perccel közelebb kerülsz hozzá. S amikor nyitod az ajtód, a boldog mosolya mindennél többet ér, s minden mást kiűz belőled. Ölelve köszöntitek egymást, a lélek ilyenkor nyugszik meg igazán.
Amikor nyugovóra tértek, nem számít, hogy beszélgettek, vagy csendben egymás belső rezdüléseire figyeltek, egymás közelségéből táplálkozik szívetek. Te nyugodt vagy, mert férfiként nem szégyelltél aznap is maximálisan szeretni, minden érzést odaadni. S olyasvalakit tartasz a karjaidban, aki mindent tud rólad. Neki bejárása van a szíved, lelked csarnokaiba, s bátran betérhet, ha akar, a vaskos ajtókkal elzárt szobákba is. Mindenhez nyúlhat bátran, minden fiókba, szekrénybe benézhet. Mindent elolvashat, mindent tapinthat kezével. Láthat az időn túlra, és láthat mindenbe, ami csak gondolat, de meg nem fogant. Nem csak a szépet láthatja benned, amit büszkén mutatnál mindenkinek. Nem. Ő láthatja a gyarlóságot is benned, világod azon részeit, amit nem szívesen mutatnál, sőt rejtesz a vendégek, idegenek elől. És mégis, ő ezzel együtt szeret, és éppen itt alszik a karjaidban. És ezért roppant hálás vagy neki, s mindennél jobban szereted. Tarkódba szuszogva utazik éppen az Álomföldeken, s te is mindjárt indulsz utána, hogy ott se legyen egyedül. Még egyszer hálát adsz Istennek, hogy megismerhetted, s megfogod a kezét álmában. Boldog vagy.
Reggel, ahogy kinyílik a szemed, az első dolgod, hogy megnézd Őt. Jól van-e, ott van-e. És gyönyörködsz. És szorítod magadhoz, és bújsz. És hálát adsz, mert tudod, ez a nap sem lehet rossz. Mert bármi történjék is, az ő szeretete mindentől megvéd. Ha Ő jut eszedbe, minden széppé lesz. És tudod, hogy ma is ugyanúgy fog várni, mint az előző nap. S este majd ugyanolyan izgatott leszel, és mosolyogsz majd magadban, mert hamarosan ölelheted. Ha ez eszedbe jut, nem tudsz nem mosolyogni.
Mindkettőtök legnemesebb, legféltettebb kincse az összetartozás. Mindenek fölött áll, semmi nem előzheti meg. A legfontosabb dolog az életben. S nem engeditek, hogy bármi veszélyeztesse. És igen, ha egyikőtök elgyengül, ha éppen gyarló, vagy elragadta valami, a másik szeretettel, öleléssel öli a kételyt. Mert minden egyes sötét, komor felhő, ami a szem körül jelenik meg keserű pillanatokban, lecsókolható. Mert ha közel lépsz, érezni fogja a szíved dobogását. Mert az ő szíve a tiédben dobog. S ha még közelebb lépsz, érzi majd tested melegét. Ha ujjaid a hátán úsznak, és kap a mellkasodból kiömlő szeretetből, és édes csók némítja balga beszédet ontó száját, minden megváltozik. Csak az marad, ami igazán lényeges. Ő van neked, és te vagy neki. Ez a legfontosabb.
Jólesett olvasni soraidat. És jólesett ezt a levelet megírni Neked. Nagyon köszönöm! Legyen egy szép, mosolyokkal teli hétvégéd!
Budapest, 2014. augusztus 29.
Kapcsolódó: