Mint a holló az égen át,
Végigszelem az éjszakát.
Átkarol egy furcsa érzés,
Különös, hideg érintés.
Útra kelve félhomályban,
Rátalálok magányában.
Értünk vérzik az ég alja,
Lelkünk szabadság-madara.
Milyen kéjes most itt lenni,
Sötét tengeren hajózni.
Elkorhadt rég az életfa,
Olvad az ember tudata.
Te elmész, én itt maradok,
Majd örökké csak álmodok.
Nekem mesél az őszi táj,
Merre jársz most, Éji Madár?
Kisvárda, 2002. november 5. /kedd/