Akkor most képzelj el engem,
Amint kedvesem temetem.
Arcomon egy őrült vigyor,
De a lelkem olyan komor.
A halálból is visszatér,
Éntőlem még mindig csak kér.
Nem adhatok neki többet,
Közben ő is engem temet.
Tudod, hasznos a pokolban,
Tudni azt, hogy ki is voltam.
Ám, ha mégis elfeledném,
Gyújts tüzet sírom tetején.
Kisvárda, 2002. július 13. /szombat/