Dorkáról
Az ő minden porcikáját ismertem…
Amikor megéltem a nagy szerelmet, és az arcába néztem, az olyan volt, mintha Krisztusra néztem volna. Tisztította a lelkemet, és semmi, de semmi nem tudott zavarni. Semmi, de semmi nem tudta elterelni a figyelmemet az arcáról. És lüktetett bennem, és simogatott belülről. És gyógyított. És csakis jó érzéseket okozott. És az arcának minden kis szeglete, kifejezése ismerős volt, bárhol, bármikor felismertem, mert ugyanis az ő arcában a sajátomat láttam. Egyek voltunk, mindenhogyan.
Ez hiányzott, nem volt meg. Fantasztikus volt megcsókolni, közel lenni az arcához, remegő ajkaihoz, és nagyon megszerettem. De, még létezett a külvilág, és… nem volt az otthonom az arca.
Budapest, 2014. július 8.