Zsuzsinak
Én most is egy melegszívű, mindenkire figyelő lány vagyok. Tudom, hogy az életemben nem csupán egyetlen születés, és egyetlen halál van. Tanulok belőlük, megélem és túlélem mindet. Tartozom magamnak ezzel.
Ha össze is dől a gyönyörű benső világom egy része, nem feledem, hogy a romok alatt ott lapul tiszta gyermeki énem szűz talaja, amelyre újra és újra építkezhetek, amelyből mindig nőhetnek új érzések. Csupán ápolnom szükséges, és a munka utáni jóleső érzéssel álomra hajtani fejemet. Ez az egyik feladatom, teremteni.
Ha rideg és durva is körülöttem a világ, örülök neki, mert tudom, a harctól csak nemesebb leszek. A közöny hideg szele ellen lelkemet vastag ruhákba rejtem, szívemben őrző fényeket gyújtok. Sohasem szabad engednem, hogy fertőzzön a világ ocsmány kórságával, hiszen nincs szebb annál, mint amit magamban nevelhetek.
Ha bennem az áhított érzeteket már csak a tisztátalan vágyak megélése tudja kiváltani, joggal ragaszkodom hozzá. Hiszen romjaim felett egyedül ő zeng dicshimnuszt rólam. Pontosan tudom, hogy többet érdemlek a szeretet lemorzsolódott darabkáinál, és én is sokkal többet tudok adni. Azt is tudom, hogy a düledéket kevesen kérik otthonuknak, és azért építek belül, hogy fenséges ragyogásomat ne csupán megidézni lehessen, hanem természetes állapottá válhasson. Így többet, szebbet, jobbat adhatok a világnak. És őneki. Hiszen végső soron ezt akarom.
Mától csakis a belső zenémre táncolok. Tanulok. Mert bármikor felkérhetnek.
Budapest, 2017. augusztus 28.