Jéghideg kezekkel fogja kezemet,
Éjsötét szemekkel bántja lelkemet.
Lopva lesem elbúvó természetét,
Próbálom felfogni magasztos lényét.
Jéghideg kezekkel fogja kezemet,
Átlát rajtam, és sohasem hiteget.
Csak bölcs csöndben várakozik énreám,
Ki tudja, hogy meddig bírja még árván…
Jéghideg kezekkel fogja kezemet,
De mindkettőnk érzi a mély meleget.
A tűz mellett, amikor kinn tél tombol,
Az éhes vándor csak halálra gondol.
Jéghideg kezekkel fogja kezemet,
Már nehéz játszani a szerepemet.
Hamar elkaphat az ádáz forgószél,
Ma elmondom neki, lelkem miért sír.
Kisvárda, 2002. március 25. /hétfő/ – 2002. március 26. /kedd/