Könyörgések könyve

A város alszik, a kérdések hangosabbak, Nem nyomja el őket alkohol, sem hit, a vak. Keresve a megoldást, már helyet sem találsz, Ahol egyáltalán még meghúzhatná magát Az ember, aki pokoli kínoktól szenved.

Ezernyi kín és gyötrődés Tépi fagyott szellemem, és Akárhová lépek, nem talállak.

Szeretném, ha örökké szeretnél, Minden reggel mellettem ébrednél. Együtt látnánk a felkelő napot, Elfelednénk a komor csillagot.

Egy borongós őszi reggelen, Elindult ő innen mellőlem. Útra kelt a nagyvilág felé, Azt hittem, sosem látom többé.

Hallgatag magányom a búskomor árnyékod,Nyomodba szegődött a fekete zarándok,Nem tudsz szenvedésemről, úgy éled életed,Nem figyelsz te rám, pedig ez lesz, mi eltemet.