Egy borongós őszi reggelen,
Elindult ő innen mellőlem.
Útra kelt a nagyvilág felé,
Azt hittem, sosem látom többé.
Hajóra szállt smaragd tengeren,
Én figyeltem madár képében.
Nem tudta, merre kell mennie,
És hogy kit is kell szeretnie.
Végül ott feküdt merev testtel,
A fájdalom újra átölelt.
Csókot leheltem homlokára,
Liliomot raktam sírjára.
Minden áldott este úgy érzem,
Visszatért hozzám, követ engem.
Mint hogyha mereven figyelne,
És az álmaimról mesélne.
Kisvárda, 2002. október 8. /kedd/ – 2002. október 13. /vasárnap/