Annyira fájnak az emlékek,
Muszáj játszanom a szerepet.
Délibáb minden, amit látok,
Nem egészen az, mire várok.
Ma itt van ideje a bálnak.
Fejemben csak gyászolók járnak,
Mert estére a holló felszáll,
Ám egyedül lesz, hazatalál.
Boldog lesz ő, hogy újra élhet,
Nem lát többé szomorú képet.
Megtanul majd újra nevetni,
Nem kell hát őt is eltemetni.
Végül, akik még itt maradnak,
Még egymástól is úgy tartanak.
Rajzoljuk a porba a hollót,
Álmodjunk egy színes koporsót.
Kisvárda, 2002. február 22. /péntek/