…mégis eshet örökké…

megnyugvás

Élményörvény

Az érzet, hogy az első pillanattól kezdve ismerős valaki, hogy nem kell őt megszokni, hogy magadénak tudod mindenét, hogy bátran adhatsz belülről mindent, az öreg lelkek kiváltsága. Éppen csipkét ver a gyertyafény a plafonra, ahogy pihen két test egymás mellett benső békében, ahogy az út messzi zaja simogatja az álmos éjszakát, ahogy pici szobádban megtalálok mindent, amire szükségem van az életben, ahogy csókod gyógyír az összes sebemre, és úgy mondanám neked, hogy szeretlek. De még várok. Várok, annak ellenére, hogy még oly keveset szerettem.

Vers találomra
  • Az utolsó fohász

    Ez lesz a vég, a véremmel fogadom, És mire az égről a csillagok lehullnak, Ígérem magamnak, hogy megváltozom, A régi énből csak egy tetemet találnak. Kisvárda, 2005. július 11. /hétfő/

  • Hangok nélkül

    Hunyd be a szemed, Ne szólj most semmit, Havas szél tombol odakint.

  • Sehonnai holdlélek

    Elmém elborult, magamba veszek, A mély fájdalmam újra kiújult. Ép és egészséges már nem leszek, Ez a játék már régen eldurvult.

  • Gyógyíts meg!

    Fertőző lesz minden, mi közelembe kerül, Terjeszti a vírust, majd meghal legbelül. Temetetlen teste a feledésbe merül, A lelke az örök kárhozatba kövül.

  • Én nem félek

    Félek az élettől, félek önmagamtól, Félek a mézédes hangodtól. Félek a fehértől, félek a színektől, Félek a perzselő szemedtől.