Fertőző lesz minden, mi közelembe kerül,
Terjeszti a vírust, majd meghal legbelül.
Temetetlen teste a feledésbe merül,
A lelke az örök kárhozatba kövül.
Csengő nyakamban, kezemben tábla hirdeti:
„Itt jön valaki, kit jobb lesz elkerülni.”
A földbe vájt vermekben, napfénytől elzártan
Élnek ők, két romlott világ kapujában.
Belépek közéjük, hisz hozzájuk tartozom,
De ők csak intenek, szellemmé változom.
Nem láthatom őket, és ők sem látnak engem,
Aztán zeneszó csendül az üregekben.
Az átkozott helyen egy bál veszi kezdetét,
Kárhozottak táncolnak egy kút peremén.
Letekintek a kútba, annak a legalján
Egy alak gubbaszt magányosan és árván.
Tárd ki szárnyadat, hódítsd meg az eget újra,
Győzd le azt, ami most a szívedet nyomja.
Gyere el ide, hagy várjon még a rút halál,
Kérlek, hogy gyógyíts meg engem éji madár…
Kisvárda, 2001. szeptember – 2001. október 3. /szerda/