Azon két este emlékére, amikor is egy idegen lány, aki a legszabadabb volt közülünk, új utakat nyitott bennem a gondolataival, a puszta létezésével.
Gyere gyönyörű idegen, táncolj velem,
Sohasem láttam hozzád foghatót még.
Mint a hamu, esik szét a kétség közeledben,
Ma este az angyalok elfordulnak, ne félj!
Te eredeti vagy, rajtad nincsen festék,
Csak élsz a mának, csizmádat ledobod,
Vörös a bor és most keserű a csokoládé.
Lazulj el, kedves! Számban olvad szét a mámor.
Gyere gyönyörű idegen, lebegj velem,
Néhány órára mienk ez a szoba.
Simogatják fehér bőröd halvány, piros fények,
Szolid ruháid a földön szertedobálva.
Az ajkaid édesítik az éjszakát,
A dohány kék füstje rendre betakar.
Minden mozdulatod kecsesen leng, szép és vidám,
Bár tudod, beteg vagy, és bármikor meghalhatsz.
Gyere gyönyörű idegen, égj el velem,
Ma este a legszebb vagy a városban.
Ezer halk bókomból lesz a csillogó ékszered,
Bódult lényed szabadon száll és belém zuhan.
Vékony tested kanyargó vad folyó, izzad.
Kezeim között találja meg medrét.
Combjaid lágyan simogatják, fonják vállamat,
Beléd csókolom minden vágyamat, ami kéj.
Ennyi voltál hát, nem látlak többé,
Te így válsz nekem tökéletessé.
Tatabánya, 2012. december 17.