A mai napig csókolok terád:
Az örök nyugalmat pilláidra.
Az alkohol beszél, fogd be füled,
Ha arra járok, kérlek, már legyints.
Hiszen tudod, úgyis visszatérek,
De ha nem ismersz meg, sajnos élek.
Puha ajkad nélkül. Ó, én élek.
De te, vajon élted hogy viseled?
Távolságod imákra ad okot,
Száműzve keres téged a vándor.
Csak egy képed van, amit láthatok,
Oly kevés, hogy majdnem szétszakadok.
Erőmből nem adok, megfáradva
Vissza, újra vissza, hozzád vissza…
Holnap… nappal.. fehér asztal, nálad.
Én úgyis csak álmomban láthatlak.
Kisvárda, 2006.