Gyere, és nézz belém mélyen,
Mert a romjaim fölött
Megláthatod azt, ami majd
Téged szépen megköszön.
Akkor majd nem veszíthetünk,
Ha már végleg magába zárt
Minket a köd.
Az igazi arcod, tudom,
A külvilágnak csak sár.
De elérlek majd, enyém lesz
Az a csillogó gyémánt.
Szenvedéseink legvégén
Fáradtan térdre rogyunk.
Átölelve belül egymást
Véget ér megtört utunk.
Ezüst csillagok alatt
Összeforr táncoló álmunk.
Örökké az éjszakában
Nincs senki, csak önmagunk.
Akkor majd nem veszíthetünk,
Ha már végleg magába zárt
Minket a köd.
Ha majd nem leszünk mi már itt,
Hát hiányolnak minket,
Nincs olyan, aki álmodjon
Nekik valami szépet.
Nincsen.
Debrecen, 2011. március 23.