Éjféli árnyék

Megjelent: 2017.10.05. | Írta: Őszfalvy László

A korhadt fák tövében,
Üres házam kertjében,
Holdsugár szilánkjai
Nem tudnak feloldozni.

Én láttam előbújni,
Sötét lényét feltűnni,
Követtem, de hiába,
Végtelen volt magánya.

Lombok között rejtőzve,
Meglestem a hidegben,
Tépetten és fáradtan
Kószált az éjszakában.

Megállt mindig pihenni,
Üres szemét kisírni,
Aztán lassan elindult,
Volt, hogy felém is fordult.

A korhadt fák tövében,
Üres házam kertjében,
Holdsugár szilánkjai
Nem tudnak feloldozni.

Kisvárda, 2002. július 8. /hétfő/

Kapcsolódó:

Vers találomra

Segíts, vagy taposs el
Istenem, alázattal kérlek téged, Segíts, vagy taposs el engem már végre. Ne hagyj kétségben, fetrengek ösztönben, Lelkem nem bírja ebben a börtönben.
Lopott vigasz
Akkor most képzelj el engem, Amint kedvesem temetem. Arcomon egy őrült vigyor, De a lelkem olyan komor.
Végítélet
Nemsokára meghalok, De mi az, amit itt hagyok? Néhány okos gondolat, Amit akárki hordozhat. Kisvárda, 2003. január 8. /szerda/
Agónia
Rákjárásban élem az életemet, A nosztalgia sohasem engedett. Édes a múlt, még szájamban az íze, Ezért ugrom az éjszakába bele.
A jóság pokla
Odaadtad mindened nyomorult öregember, Most egymagadban ülsz, és hallgatod a tengert. Homályos szemeid is már majdnem lecsukódnak, Egyedül vagy, és az emberek bezárkóznak.