Apró kavicsokból építettünk várat,
Ha ajkam kér, a tiéd sohasem fárad.
Képtelen képeket sorozatban látok,
Nélküled meghalna minden, amit várok.
Mérgezett nyilakat húzol ki belőlem,
A szerelem tüzét gyújtod meg szívemben.
Belőled mindig a pompa és fény árad,
Virágot viszek majd a megsebzett nyárnak.
Szavaid megszállják szakadó lényemet,
Fáklyaláng borítja a fagyott termeket.
Mozdulnak újra a merev végtagjaim,
Itt vannak megint elfeledett álmaim.
A repedésekből élet bújik elő,
A leveleken tisztán látom, itt van ő.
Esténként a porló testemből kilépve,
Rászoktam én a csodás lelked ízére.
Kisvárda, 2005. április 8. /péntek/