…mégis eshet örökké…

Elmebaj

Világosítsd meg még ma elmédet,
Aztán engedd szabadon lelkemet.

Ha olykor bezáródok, rájövök,
Lényemben az ősi szem meghalhat.
A „minden nap”, az „minden éjszaka”,
Mondd csak, ki is az a Jézus Krisztus?

Vörös, Kék, Szürke és A Fekete,
Csontjaidat tartom a kezemben.

Ha olykor bezáródok, rájövök,
Lényemben az ősi szem meghalhat.
A „minden nap”, az „minden éjszaka”,
Mondd csak, ki is az a Jézus Krisztus?

Szülőanyám kérve áll most elém,
A vérem színezi meg a kezét.

Nem látom én a saját arcomat,
Nem hallom én a saját hangomat.
Nem tudom én, hogy kicsoda vagyok,
Nem értem én, hogy mire gondolok.

Kisvárda, 2003. október 6. /hétfő/ – 2003. október 7. /kedd/

Vers találomra
  • Sorstalanság

    Tudni akarom azt, hogy én is kellek, A részese lehessek az életnek. Bár soha nem léphetek be a kapun, Közelben vagyok, egy hánykódó hajón.

  • Gyógyíts meg!

    Fertőző lesz minden, mi közelembe kerül, Terjeszti a vírust, majd meghal legbelül. Temetetlen teste a feledésbe merül, A lelke az örök kárhozatba kövül.

  • Még itt

    Romokban áll itt minden, Nehéz tebenned hinnem. Hagyj el már inkább te is, Mosolyom, hidd el, hamis.

  • Ha elhagysz, veled megyek

    Érzem, felfalta lelkemet a magány, Nincs itt senki, aki megmenthetne már. A távolban szemed álmokat kerget, Nincs szívem, hogy megzavarjalak téged.

  • Segíts, vagy taposs el

    Istenem, alázattal kérlek téged, Segíts, vagy taposs el engem már végre. Ne hagyj kétségben, fetrengek ösztönben, Lelkem nem bírja ebben a börtönben.