Indulásra készen

Nehéz a csend, vakít a fénye, Karót döfnek vámpírszívembe. A magány és a szent szabadság, Ma este is kézen fogva jár.

Ha létezne a Sátán, Már eljött volna hozzám. Ha létezne az Isten, Már nem maradna csendben.

Szomorú arcomat párnákba temetem, Ne kelljen a kiürült szemedbe néznem. Mágikus jeleket rajzolok a falra, Takaróm rezdül, és repít az álmokba.

Az avarban lépteket hallok, Szívemben félelmet találok. Izzadtságban úszik a testem, Megfövök lassan a hidegben. Most Isten szemébe tekintek, Úgy látom, hogy engem megvetnek. Kisvárda, 2003. augusztus 12. /kedd/

Megláttam az arcodban egy új világot, Elkaptam a sejtek közti valóságot. A gyönyörű fénye sugárzó bensődnek, Gyógyírként szolgált az elsorvadt lelkemnek.