Gyűlölöm a reggeli napfényt,
Nekem nem adott, örökké kért.
Nem is kívánom én többé már,
Az én szerelmem a félhomály.
Levágta karomat, lábamat,
Péppé zúzta komor arcomat.
Testem rejtette mások elől,
Rothadásra ítélt legbelül.
Ha elindul, hogy felkeressen,
Veszéllyel kell, hogy szembenézzen.
Tíz körömmel marják majd lényét,
Ha háborgatja sírom mélyét.
Ha éleszti halott lelkemet,
Nem lesz már olyan, mi elvehet.
Nem hagyjuk el a mély éjszakát,
Még ma indulj hozzám, Árnyéklány!
Kisvárda, 2003. augusztus 19. /kedd/
Kapcsolódó: A portál