…mégis eshet örökké…

Névtelen levél

Nem, ő nem szökik már utánam,
Nem, ő nem fürdik már magányban.

Utóbb a megszokás szemében,
Fájdalmat ébresztett lelkemben.

Meghalok érted, de ne felejtsd,
Összes értem hulló könnyedet.

Nemsokára én őrült leszek,
Neked rosszat sohasem teszek.

Liliom,
Zenédet hallom,
Minden magányos.

Kisvárda, 2003. április 29. /kedd/

Vers találomra
  • Harc után

    Legyőztek a saját fegyveremmel, Végeztek tehetetlen testemmel. De csak gonosz álmokat találtak, Mikor a lelkembe belemásztak. Későre jár, lassan sötétedik, A csillagom az égen feltűnik. Alig látható, igen homályos, Léte rejtett, titkos és magányos. Az ásító szakadék olyan mély, Nem találom meg soha a végét.

  • Vasárnapi szürke eső

    Fekete madár száll az égen át, Szemében élete, nem nézne rám. Hajnalodik, hunynak a csillagok, A végén a madárral elhalok.

  • A hóhér

    Ha jó nem lehetek, hát leszek rossz, Én leszek, ki elhozza a poklot. Elvesz mindent, mi egykor fontos volt, Istenének tekinti a gonoszt.

  • Kelletlen szükség

    Ne érj hozzám, mert meghalok, Ne kérdezz semmit, nem hallok. Hiába minden, testem ég, Gyere majd, ha meghaltam rég!

  • Árnyéklány

    Gyűlölöm a reggeli napfényt, Nekem nem adott, örökké kért. Nem is kívánom én többé már, Az én szerelmem a félhomály.