Valahogy minden olyan kárhozott,
Fejemre, rám, több ezer átkot szórt.
Felejts el, kérlek, engem felejts el,
Ne akarj hát többé sírni velem.
Öreg a világ, megroppant testtel,
Nem szolgálhat nekünk kegyelemmel.
Távoli helyek, egy misztikus kör,
Elszöktem most is önmagam elől.
Végtelen éjszaka, jövőm megöl,
Nem kapok isteni szeretetből.
A lelkem tovaszáll hullámozva,
Olyan, mintha mást is el akarna…
Kisvárda, 2003. február 12. /szerda/