Hányinger környékez, magamra gondolok,
Köd lep el végleg, fejemre csuklyát húzok.
Leszegett tekintetem csak álca csupán,
Nem voltál más, mindössze tiszta hazugság.
Gőzölög talpam alatt a forró aszfalt,
Pokolra vágytam, mikor csókod elmaradt.
Belül szűkösebb volt a világ, úgy hiszem,
A jelen mellettem, a múltam ellenem.
Mindig kint járok én, nem lehet túl későn,
Szerelmem újra és újra kardjába dőlt.
A fénylő vércseppek peregnek-forognak,
Tükröt tartva a legbetegebb arcomnak.
Már jön is itt valaki új,
A szél sötét hajába túr.
Szívem megtölti halállal,
Miért bajlódjak jósággal?
Kisvárda, 2007. november 6. /kedd/