Egy mezítlábas királylánynak IV.
Nem volt csókok édes íze számban. A játék ismét véget ért…
Álmomban szívzörej gyötört. Nagyon fájt, elindultam hát. Ebben a városban évek óta járok éjszakánként, jól ismerem az Álomföldek ezen részét. A kis utcába ösztönösen, de először fordulok be. Itt lakik a Szívgyógyász. Ide is egyedül jövök… Nem ismerem, tudom őt. Csöndes kert, nyugalmas ház, tiszta, de zsúfolt szoba. Aztán beszélget velem. A szemembe tapad, nem mozog a szája. Az enyém is merev. De mindent elmondok neki, s ő bölcsen mindig úgy tereli a beszélgetést, hogy a lehető legőszintébb legyek. Vonzó számomra a kortalan, mozdulatlan alak, aki a maga tökéletességében irányít engem. Tudom, hamarosan javítani fog. Sok jót hallottam már róla, amikor álmodtam. Engedek neki…
Egy mezítlábas királylánynak III.
Egyre hamarabb sötétedik…
Vasárnap este, már csak ő van az irodában, már csak ő dolgozik. Dolgozik, reggeltől. Itt jobb lenni. Amíg rá nem telepszik az elvágyódás. Arca előtt négy monitor, számtalan megnyitott fül és dokumentum, ő a tulajdonos, mégis, szeme a rengetegben elveszett…
Veronikának
Szívderítő reggelt, gyönyörűszép hölgyem!
Titkos helyre rejtve mosolyodat szeltem ez idáig az álombéli vizeket, s megvédett a rossz álmoktól. Köszönöm Neked!
A mai reggelen úgy engedlek utadra, hogy képzeletben, féltőn puhán a jobb válladra kuporodom. Finoman közelebb húzódom a szép arcodhoz, lágyan hozzád érek, majd eltűnök hirtelen, és akkor érzed meg a gondolatot, mint halkan elsuttogott, édes szavakat: akármerre jársz is ezen a napon, nézz majd körül többször és lásd, hidd és tudd, miattad szép itt minden.