Ki az az ember, aki elém állna?
Bennem még megbúvik a jóság árnya.
Kibővül minden minden fonákjával,
Eleje gabalyodik visszájával.
Sarkok nélküli négyzetek köröznek,
Fejem fölött most nyugalomra lelnek.
Forró vágyként robbannak némán belém,
A lüktető lelkem maga az örvény.
Bennem kikapcsolva nyugszik a lelkem,
A Rossz Gondolat hánykódik odalenn.
Tűz lesz belőle, mindent felperzselő,
Eléget téged, bár félek fényedtől.
Valamit valamiért, szólt a mágus,
Illúziókra tépte a világot.
Kukoricán térdelve csak az fontos,
Arcomat vethessem hideg kőfalhoz.
Meglátszik a nyoma, tisztul az elmém,
Gyere „barátom”, húzódj ide mellém.
Hazudok neked sokat az életről,
Ostoba vagy, nem is tudsz az egészről!
Kisvárda, 2007. október 15. /hétfő/
Kapcsolódó:
– Már megint vissza – Kisvárdai éjszakák I.
– Kisvárdai éjszakák II.
– Kisvárdai éjszakák III. – Gaia Vard