Szerelmem lett a keserű őszi eső,
Minden embert elűz ő mellőlem egyből.
Menekülsz előle, pedig csak új remény;
Lemossa a mocskot, amit reám kentél.
A cseppjei folynak le végig arcomon,
Kezed ennyit nekem még sohasem adott.
Utcai lámpák fakult, sárga fényében,
Nem jön szembe az, akit mindig reméltem.
Balder lányai, kik mind otthon vannak már,
Egy forró kakaó, és hív a puha ágy.
Nem törődnek azzal, ki kint a hidegben
Társát keresi az éjszakában éppen.
Bőrig ázik az most, akit ti nem láttok,
De talán nappal titkon majd őrá vágytok.
Addig szegény pára járja az éjszakát,
Mert akivel összeillik, majd rátalál.
Az álmom örök, mióta megszülettem,
Talán másik úton kellene keresem?
Lehet, hogy itt jár, de szemközti oldalon,
És eltűnik mindig, ha fejem fordítom?
Sötét őrületembe váltok, mint mindig,
Az eső még jobban zuhog, legyőz most is.
Földre kerülök, de nem az alkoholtól,
Vágyom illatát, talán felkel egy csóktól.
De nem, talán őhozzá túl mélyen vagyok,
Talán nekem is az ágyam adhat otthont.
Úgy is van, betakar rég-ölelő keze,
Álomra zárul szemem, minden feledve.
Ó, hogyha álmomban sem jelensz nekem meg,
A reggeli fényben, én vajon mit tegyek?
Nem érti senki, minden elcsépelt közhely,
Hogy egyéni legyen, festem a véremmel…
Kisvárda, 2007. szeptember 27. /csütörtök/
Kapcsolódó:
– Kisvárdai éjszakák II.
– Kisvárdai éjszakák III. – Gaia Vard
– Kőbe zárva – Kisvárdai éjszakák IV.