Újra közeleg egy alkalom,
Mikor az életem megmutathatom.
Befeketíthetem lelkemet,
Feláldozhatom az én vak szívemet.
Magamba zárhatom, mint rabot,
De el is fogadhatom, amit kapok.
Vagy én nyújtom neki kezemet,
Aztán már más is játssza a szerepet.
Ám ki zokog, és nem hallják meg,
Az könnyen másik útra is tévedhet.
Álmát belső űrben keresi,
És egyszerűbb őt így elfelejteni.
Kisvárda, 2002. március 1. /péntek/