A kapu előtt pár lépéssel,
Nem bírok a belső tüzekkel.
Magába fogad, magának kér,
Becézi ő is a gyermekét.
Teljesen egyedül, ő és én,
Durva kezem simítja testét.
Csend van, de a holtak ébrednek,
Az ösztönök ide vezettek.
A bús fák mögött árnyak járnak,
Tanúi egy perverz sétának.
Harmat fagyott a sírkövekre,
Nem emlékszik senki kincsükre.
Léptem alatt kavarog a por,
A sejtelmes köd meleg otthon.
Ezernyi kínt súgnak fülembe
A világ elől menekülve.
Rajtam kívül nincs itt más élő,
Nem szól más, csak a hűvös szellő.
Fütyülve az elmúlás dalát,
Ellopva lelkemet, tovaszáll.
Kisvárda, 2003. október 21. /kedd/