Már csak egy fa van az erdőben,
Kinek még senki nem pihent tövében.
Egy madár sem szállt az ágára,
Nem figyelt fel senki a magányára.
Napsugarak, ha csak tehetik,
Inkább a vidámakat melegítik.
Virágok lábánál nem nőnek,
Lombjáról gyümölcsöt soha nem szednek.
Eső nem hullt rá, ha szomjazott,
Társa sem volt, mikor törzse meghajlott.
Árnyékában sosem pihentek,
Mást nem tehetett, hát csendben szenvedett.
Ma is itt kísért az közöttünk,
Kinek testéből bitófát készítünk.
De ha figyelnénk a szavára,
Nem lenne oly sietős a halálnak.
Kisvárda, 2002. február 28. /csütörtök/