Az éjjel-nappali egyik kopott asztalánál ült egyedül, az ébredező városra tekintett, szeme szúrt a nem alvás okán. Feje nyomott és zavaros volt. Nagy adag kávét ivott, és csokoládékrémes foszlós kiflit evett mellé, ami kimondottan finom volt. Valamely helyi pékségben süthették. A kis helyen lágy és álmos dzsessz szólt, még az éjszakából nyúlt át a hajnalba, ahová már nem illet. A jegyet végig kérte, és újra vonaton ült. Sorra vette az arcokat, akikkel utazott, szakértői szemmel vizsgálta az állomásokat is. Semmi érdekeset nem látott. Megkereste táskájában a szerzeményét, és folytatta az Égi menyasszonyt. Alig olvasott belőle egy keveset, a vonat hirtelen megállt. Elnézést kértek, bombariadó miatt nem érkezhetnek be a következő állomásra. Az utasokat leszállították a semmi közepén, ment hát velük. A kivételes helyzet orvoslására rendelt buszra vártak az országút mellett. Egy kicsit félrehúzódott, leült egy kőre. Nézegette a város képeit, ahová majd a busz viszi. Eldöntötte, nem megy tovább. Talált egy központi helyen lévő parkot, abban egy félreeső magányos padot, nagy gesztenyefa alatt. Gondolt egyet, hirdetés adott fel:
Egy csók, amire mindig emlékszünk majd
Találkozzunk és csókolózzunk! Ne beszéljünk, minél kevesebbet érintsünk. Egyetlen csók ismeretlenül, szavak nélkül. Addig tart, ameddig jólesik mindkettőnknek. Aztán búcsúzunk, örökre emlékezve erre a csókra. Egy padon várlak, ha szimpatikus lesz leveled, elárulom, melyiken. Te megnézel engem, ha tetszem, leülsz mellém. Én megnézlek Téged, ha tetszel, melletted maradok. Megcsókoljuk egymást. Először és utoljára. Ezért, a legszerelmesebben, a legszenvedélyesebben, minden szép érzést átadva a csókkal. Csak a mai napon. Írj!
A buszon, később a városban is gyakran ellenőrizte a telefonján az üzenetei számát. Egyiket sem olvasta el. Csak gyűltek és gyűltek. Megnézte a várost, egy szolid kisvendéglőben ebédelt, ahol élete legízletesebb göngyölt húsát ette, sok-sok gyümölccsel. Úgy döntött, a nap hátralévő részét a padon tölti. Néha találomra beleolvas üzeneteibe, élvezi a napsütést, és talán szerencséje lesz, rátalálhat néhány sor, amely megfogja, és nem tud ellenállni. Fejét hátravetve talán kissé el is szunyókált már, amikor egy apró ütést érzett karcsú bokáján, ez visszarántotta az ébrenlét világába. Egy labda volt, tulajdonosa egy kisfiú, aki semmivel nem törődve éppen az úton akart átszaladni, mögötte lemaradva kétségbeesett arckifejezéssel kiabálva az apukája. Vékony ujjaival gyöngéden átfonta a labdát, és átdobta a kisfiúnak, még mielőtt az úttestre ért volna. Apukája nem figyelt másra, csak a kisfiára, hogy hogyan került ismét birtokába a labda, azon is csak később kezdett töprengeni. Tetszetős volt a fiatalos férfi, habár arca meglehetősen nyúzott, ám látszott, hogy kimeríti a gyerekre való felügyelet. A feleség minden bizonnyal kimenőt kapott, pihent valahol, s most a férfira hárult a nagy feladat. Ez mosolyt csalt kialvatlanul is szép, márványos arcára. Arra gondolt, milyen irigylésre méltó az a nő, és remélte, hogy ezt tudja is. Tetszett neki az is, ahogyan az apuka először letérdelt, átöleli fiát. Nem szidta, nem kiabált vele, hanem később egyenrangú partnerként elmagyarázta, miért és mire szükséges nagyon vigyázni. A gyermek láthatóan mindent megértett, kezével átfogta apuci egy ujját, és békésen távolodtak a meleg délutánon. Arra gondolt, bárcsak neki is egy ilyen jóképű, türelmes és okos férje lehetne egyszer. Nézte őket. Messzebb, már alig látta őket, fagylaltot kért, de valami gond lehetett, mert visszaadta az árusnak. Gyermeke mintha a szemét törölgette volna.
Észrevette, hogy az út túloldalán a porban egy pénztárca hever. Minden világos lett, az apuka kiejtette, miközben a fia után loholt. Felkapta táskáját, és rohant feléjük a tárcával, de nem érhette el őket, mert kocsiba szálltak és elhajtottak. Annyira sajnálta, hogy ebbe a szép történésbe ilyen csúfság keveredett, úgy bánta az elmulasztott fagylaltot, a vélhetőleg legkeserűbb könnyeket. Segíteni akart. Végre, valakinek valami igazán jót tenni. Egy fának támaszkodott, és átnézte az iratokat, hála Istennek, talált lakcímkártyát. Már nem érdekelte a pad, az elképzelt, boldogságot adó csók lehetősége. Keresett egy bankot, felvett hatszázezer forintot, az összes megtakarítását. Elment a férfi lakcímére, megbizonyosodott arról, hogy otthon vannak; a tárcában talált névjegyen lévő vezetékes telefonszámot felhívta, amikor a férfi beleszólt, letette. Írt néhány sort gyorsan a borítékba zárt harminc darab bankjegy, a pénztárca, a könyv, és az útközben vásárolt fagylalt mellé:
Üdvözlöm!
Kérem, fogadja el. Láttam Önöket délután a parkban. Megszerettem Önöket. Ismeretlenül. Ha csak egy délután adatott is, csak köszönhetem. A pénzt tegye el a gyermeknek, vagy költse el rá még ma. Én gyűjtöttem, nem kell félnie. Az egyetlen dolog, amit loptam életemben, az ez a könyv. Nem volt alkalmam elolvasni. Őszintén remélem, szórakoztatónak fogja találni.
Egy lány ma délutánról, egy szemközti, de nagyon távoli padról
Bejutott a lépcsőházba, letette ajándékait az ajtó elé, becsöngetett, majd leszaladt a lépcsőn. A következő fordulóban megbújva, hátát a hűs falnak vetve, dobogó szívvel várta, hogy nyíljon az ajtó. A vasrácsok között óvatosan kikukucskált, látta fent a férfi markáns vonásait, látta, ahogy lehajol a meglepetésért. Sietve távozott, mielőtt még felfedezik. Elégedetten és boldogan utazott visszafelé Budapestre. Szíve és lelke feltöltődött, mintha újjászületett volna. Azt érezte, amit mindig is akart. Hálás volt mindennek és mindenkinek. A vonat zajai, altató ringatása, az utasok beszéde, az elmosódó táj mind-mind egyre távolabbinak hatott, pillái nehezültek. Az egyik utolsó gondolata az volt, hogy most már nyugodtan alhat hazáig, otthon is majd, és végre kipihenten kezdheti a munkát holnap reggel. Mély álomba zuhant. Álmában jóságos karok ölelték és óvták, őt, aki eleget munkálkodott, most már pihenjék; alvó arca az égre mosolygott.
A megözvegyült, elszegényedett férfinak még jó ideig sokáig könnyes volt a szeme. A fagylaltot rögtön odaadta kisfiának, a pénzt a széfbe tette. Ki tudja fizetni belőle azt a nagyon drága gyógyszert, amely elengedhetetlen a gyermek kezelésének befejezéséhez. Pénztárcáját az íróasztal fiókjába rejtette, megszokott helyére. Este, amikor fia elcsendesedett, tévézett kicsit. Hamar megunta, kikapcsolta. Kezébe vette könyvét, megkereste az Égi menyasszonyt, hiszen itt járt legutóbb. Még most sem tudta feldolgozni a mai eseményeket. Talán az olvasás enged kikapcsolni, és egy jót aludni végre. Még csak egyet lapozott, a könyvből egy hosszú, sötét, kanyargós hajszál hullott alá finoman ringva. Kezébe szorította és zokogott.
A vasúttársaság vezérigazgatói irodájában késő estig folyt a munka. A vezér bekapcsolta a televíziót. Kezdődtek a hírek. Figyelte a kommunikációs alkalmazottat, akinek szigorú utasításokat adtak, hogy mit és hogyan kell mondania. Elégedett volt vele. A szerencsétlenség képein átsiklott figyelme. Az első interjú jól sikerült, nem ők hibáztak, nem ők a felelősök. Kikapcsolta a készüléket. Az íróasztala fölé meredt, törkölypálinkát ivott, sokat. Fájt a feje, arcát a monitor fénye világította meg. Fáradt volt és nyúzott. Senki sem éle túl. Rengeteg papírmunka vár rájuk a dolgozók halála miatt. Rengeteg…
Budapest, 2020.május 24.
Kapcsolódó: Vonatút a félhomályba
Oldalak: 1 2