…mégis eshet örökké…

halál

Hiába volt szép

A pénteki napokat mindig a teljes kimerültség határán töltötte el. Testileg elfáradt, főként, mert hét közben módfelett keveset aludt, lelkileg és szellemileg pedig végletesen legyengült az unalmasan egyszerű emberekkel való érintkezéstől, a stresszel telt munkától. Hazafelé sétálva a kis mellékutcákban útja habár tovább tartott, de legalább nem a forgalmas helyeken kellett közlekednie. Ezen a délutánon ősmagányán gondolkozott, és arra jutott, hogy ő tulajdonképpen mindig is egyedül volt ezen a világon. Ettől kimondottan rossz kedve lett, a lépcsőházban a postaládáját sem ellenőrizte, habár szeme sarkából látta, hogy szinte telve van. Felért lakásához, magára zárta, és komótos, bensőséges fürdőt vett. Alaposan kimosta magából a hét piszkát.

Víz lesz koporsóm

A régi faház homályos ablakainál ültem minden sötétedéskor, erősödött bennem az elvágyódás és valami megmagyarázhatatlan, bizsergető izgalom. Nem ez a városka volt eredeti célom, de amikor alkalmi sofőröm rátért az öreg útra, megállásra szólítottam fel, s csomagomat felkapva kipattantam az autóból. Valami megállásra késztetett, a város felett állva láttam a tavat, melynek szépsége megbabonázott. Itt akartam tölteni a nyár utolsó napjait.

Az ónixhenger

Kilenc hónapja, hogy képmásom az ablakra fagyott. Szobám foglya vagyok, és próbálok a messzeségbe látni, a dombon túlra. A betegség napról napra csak növekszik bennem. A láz hetek óta eluralta elmém. Gonoszan testesedő homály öleli körbe a házam. Tehetetlenségemben fojtogat a felém osonó hajnal, kivet ágyamból, majd a rút halál feltűnik az illatos lugasok alatt. Léptére hervad és fonnyad, pusztul minden, mint nyavalyától tört lényem. Hosszú kabátom lobog az éjben, ahogy szemébe nézek.

A színésznő és a halál

Homlokára hidegvizes kendőt szorított, úgy kóválygott ki, a társalgó felé. A teljes cselédség kimenőt kapott mára, szabadon lejthetett végig hálóruhában, smink és frizura nélkül. Még az arisztokrata arckifejezést sem kellett magára öltenie, amire nem is tudja, mikor volt utoljára példa. A csodálatos premier utáni ünnepély zajai zúgtak még fülében. Lehuppant egy kényelmes bársonyszékbe, s hosszasan pihent az egyik pálma lehajló levelei alatt. Amikor kissé összeszedte magát, egyik kezével vakon tapogatózni kezdett a dohányzóasztalon. Megannyi apró tárgyat levert, mire kezébe akadt a friss újság, amit a főkomornyik készített oda. A Pesti Műsor 1928. évi első száma volt, amelynek interjút adott a premier után. Ellenőrizni akarta a szavait, jobban mondva a riporter ígéretét.

Belső ösvény – az utazás

Hosszú és kimerítő utazás várt még Leslie Kronnbergre. A gépe egy sötét, viharos reggelen szállt le a bécsi reptéren. Este vonattal ment tovább Budapestre, ahol szintén eltöltött néhány röpke órát városnézéssel, s csak aztán kelt útra ismét. Első alkalommal lépett az öreg kontinens földjére, de a kiégett elméjére telepedett felhőket nem tudta maradéktalanul elhessegetni az újdonság varázsa. Az orvos unott, monoton közlése arról, hogy kezdődő tüdőrákja van, beférkőzött minden pillanatba. Furcsa volt ez, hiszen törtető karrierista lévén először szembesül azzal, hogy nem tud mindent akaratának alárendelni. A maratoni vonatút velejárója, a langyos álmosság szállt fejére, miközben görcsösen forgatta ujjai között ceruzáját. Az üres papírjára meredt, majd onnan az ablakra. Az európai nagyvárosok, a rohanó táj egy merően új világot jelentett számára, mégsem hozott neki ihletet. Egy bombasztikus cikket akart írni, valami nagy durranást, ami után elégedetten vonulhat vissza, és hagyhatja másra életművének, a lapjának igazgatását. Lassan körülnézett a fülkében, gondosan szemügyre véve az intelligens arcokat, választékos öltözetüket. Munkájára gondolt és azokra, akiknek az óceánon túl tartozik. Ha sikerülne jó pénzért túladni az örökölt ingatlanán, azon túl, hogy megszabadulhatna felettébb kellemetlen hitelezőitől, még maradna is arra, hogy drágább klinikákban vizsgáltathassa ki és kezeltesse magát.

Vers találomra
  • Üres vászon

    Hozz nekem vad telet, Hozz nekem rút halált. Vidd el a lelkemet, A tébolyult magányt.

  • A hóhér

    Ha jó nem lehetek, hát leszek rossz, Én leszek, ki elhozza a poklot. Elvesz mindent, mi egykor fontos volt, Istenének tekinti a gonoszt.

  • Zajos csend

    Meghalt a testem és a lelkem, Az Istent én úgysem érdeklem. Elindulok hát valamerre, Hová senki sem merészkedne.

  • Lelkem lelkedbe

    Az éjben megfakult árnyad, Fogva tart a sötét vágyad. Feltűnsz egy percre éjfélkor, Síromra virágot hozol.

  • Vasárnapi szürke eső

    Fekete madár száll az égen át, Szemében élete, nem nézne rám. Hajnalodik, hunynak a csillagok, A végén a madárral elhalok.