A pénteki napokat mindig a teljes kimerültség határán töltötte el. Testileg elfáradt, főként, mert hét közben módfelett keveset aludt, lelkileg és szellemileg pedig végletesen legyengült az unalmasan egyszerű emberekkel való érintkezéstől, a stresszel telt munkától. Hazafelé sétálva a kis mellékutcákban útja habár tovább tartott, de legalább nem a forgalmas helyeken kellett közlekednie. Ezen a délutánon ősmagányán gondolkozott, és arra jutott, hogy ő tulajdonképpen mindig is egyedül volt ezen a világon. Ettől kimondottan rossz kedve lett, a lépcsőházban a postaládáját sem ellenőrizte, habár szeme sarkából látta, hogy szinte telve van. Felért lakásához, magára zárta, és komótos, bensőséges fürdőt vett. Alaposan kimosta magából a hét piszkát.
Manapság, a hajhász, rohanó, anyagi értékeket előnyben részesítő világban az álmodozókat megvetik, gyengének tartják. Pedig, nem is oly rég, még ők voltak az összejövetelek legkellemesebb vendégei, a társasági élet kihagyhatatlan társalkodó partnerei. Ugyanis, közülük kerültek ki a kor véleményformálói, festői, írói és költői, az úri kisasszonyok legfelkavaróbb szerelmei.
Számomra az éjszaka mindig egyet jelentett a szabadsággal. Már gyermekkoromban az éj színét hordtam, és együtt utaztam a csillagokkal. Ez az a napszak, amikor igazán felébrednek az érzékszerveim, az ösztöneim. Letisztulnak bennem azok a dolgok, amelyek napközben gátolnak. Ilyenkor vagyok a legkreatívabb, ilyenkor élek igazán.
Hosszú és kimerítő utazás várt még Leslie Kronnbergre. A gépe egy sötét, viharos reggelen szállt le a bécsi reptéren. Este vonattal ment tovább Budapestre, ahol szintén eltöltött néhány röpke órát városnézéssel, s csak aztán kelt útra ismét. Első alkalommal lépett az öreg kontinens földjére, de a kiégett elméjére telepedett felhőket nem tudta maradéktalanul elhessegetni az újdonság varázsa. Az orvos unott, monoton közlése arról, hogy kezdődő tüdőrákja van, beférkőzött minden pillanatba. Furcsa volt ez, hiszen törtető karrierista lévén először szembesül azzal, hogy nem tud mindent akaratának alárendelni. A maratoni vonatút velejárója, a langyos álmosság szállt fejére, miközben görcsösen forgatta ujjai között ceruzáját. Az üres papírjára meredt, majd onnan az ablakra. Az európai nagyvárosok, a rohanó táj egy merően új világot jelentett számára, mégsem hozott neki ihletet. Egy bombasztikus cikket akart írni, valami nagy durranást, ami után elégedetten vonulhat vissza, és hagyhatja másra életművének, a lapjának igazgatását. Lassan körülnézett a fülkében, gondosan szemügyre véve az intelligens arcokat, választékos öltözetüket. Munkájára gondolt és azokra, akiknek az óceánon túl tartozik. Ha sikerülne jó pénzért túladni az örökölt ingatlanán, azon túl, hogy megszabadulhatna felettébb kellemetlen hitelezőitől, még maradna is arra, hogy drágább klinikákban vizsgáltathassa ki és kezeltesse magát.