…mégis eshet örökké…

Nagy szemű gyerekek

Hintázok, hintázok,
Egyszer csak, tudod mit látok?
Fel az égbe, lebegve felszállok.
Oly messzire jutok, bár egy helyben állok.

Kint játszok, kint játszok,
Egy kis pontban szaladgálok.
Folyton a túlvilágba ugrálok.
Ha nem ugrálnék, hirtelen meghalnátok.

Álmodok, álmodok,
A falvédőre tapadok.
Egy kicsiny sárga pötty, fent ragyogok.
Még időben a halál torkára állok.

Repülök, repülök,
Az űrben: látszom, eltűnök.
Hol vagyok, tudod-e, most hol vagyok,
Ha hozzád a múltamba visszafordulok?

Hintázok, hintázok,
Egyszer csak, tudod mit látok?
A jövőmből magamra kiáltok:
Ne félj, az üveggolyóra visszajárok!

Budapest, 2017. szeptember 3.

Vers találomra
  • Magány

    Már csak egy fa van az erdőben, Kinek még senki nem pihent tövében. Egy madár sem szállt az ágára, Nem figyelt fel senki a magányára.

  • Könyörgések könyve

    Ó, bárcsak ma lenne a napja, Mikor az utazó nem kerül viharba. Múltja egyszerűen eltűnik, Azt a vadvizek jó messzire elviszik.

  • Sorstalanság

    Tudni akarom azt, hogy én is kellek, A részese lehessek az életnek. Bár soha nem léphetek be a kapun, Közelben vagyok, egy hánykódó hajón.

  • Miért jöttél?

    Közeleg az este, Mikor elmegyek messze. Majd odaát leszek, Ha valaki keresne. Itt hagyok én mindent, Mit megtaláltam benned. Mindent, ami kellett, Átadom akkor neked.

  • A földi élet végnapjai

    Teli torokból felzokog a természet, Eldobom azt, ami belőlem született. Zavartan repkednek elnémult madarak, Szél cibálja az örök-nyugodt lombokat.