Egy porszem vagy az élet sivatagában,
Múló villanás egy sátáni álomban.
Túl kell, hogy lépj isteni határaidon,
Külső éned tárd fel, ne légy halálodon.
Ne hidd, hogy haláloddal megszűnik minden,
Minden folytatódik majd ugyanúgy szépen.
Nem hagysz te magad után miránk itt semmit,
Csak egy nyomorult elkorcsosult magvait.
A legnagyobb öröm nekem a magányod,
Nincs oly csodálatos, csak ha azt láthatom.
A sötétség még rágódik a lelkeden,
Nem lesz senki, aki kesereg léteden.
Ha nem hiszed, az félelem a világtól,
Nem kaptál te semmit szenvedő anyádtól.
Az Istent kéred, de nem figyel ő terád,
Sok a dolga, szórnia kell ezer átkát.
Gyere velem, felejts most el végleg mindent,
Dobd el magadtól az ördögi szerelmet.
Hagy lássam csak, hogy milyen is vagy legbelül,
Arcom ragadjon az átkozott véredtől.
Kisvárda, 2003. április 25. /péntek/