Hol a nyáresti tüzek füstje lebeg,
Hol a kihűlt aszfalt ágyammá lehet.
Arra messze, ott van a ködös távol,
Én is kértem, kicsit a valóságból.
Én is kértem abból, mi a tiétek,
Kipróbáltam, milyen az életetek.
Milyen gépnek lenni kívül és belül,
Vezérelve ösztönös érzelmektől.
Vezérelve mindentől, mi bennem nincs,
Hogy ne legyen énrajtam többé bilincs.
De mit elfeledtem, újra visszatért,
Ahogy éltem, igaz volt, nincs már kétség.
Ahogy éltem rég, azért most már ölnék,
Istent, embert, vágyat, mindent, ami szép.
Nem kell a tökéletes, az érzés kell,
Hogy újra hozzám érsz hideg kezeddel.
Budapest, 2007. június 28. /csütörtök/