Korán reggel van, röpködnek a „b” és „k” betűs szavak az összes irányból, bármilyen szájból; különösen a nagy gonddal és igénnyel, sok pénzen rúzsozott ajkak közül kibuggyanó undor visszatetsző. Élettelen, komor és sötét, förtelmesen szennyes sáron táplált, otrombára hízott, rothadt szóvirágok nyálkás szirmaiba kap a gonosz szél, és csak rám tapasztja azokat végül, akárhogy próbálom kikerülni, nem hallani, nem látni létezésüket. Bőröm kezdi beszívni mérgüket, bódítva öl bennem, csábítva hat rám, akár egy végzetes drog.
Ezek a mesék azokban az időkben születtek, amikor még szigorúan csak két csupasz ujjal ettem a csokoládét, hogy minél több olvadjon majd rájuk. Mámoros volt lenyalogatni. Annyira kicsi voltam ezen a világon újra, hogy teljesen más perspektívából tekintettem mindenre. Egyszerűen. Sőt, akit ritkán láttam, idegen volt. És nem tudtam megjegyezni őt hosszabb időre.
Egyre többször lehet olvasni, hallani egyes emberektől, hogy ők bizony nem a másik felüket keresik, mert megtanulták, hogy egyedül is teljes egészet alkotnak, ehelyett a megfelelő társra vágynak.
Egy mezítlábas királylánynak IV.
Nem volt csókok édes íze számban. A játék ismét véget ért…
Álmomban szívzörej gyötört. Nagyon fájt, elindultam hát. Ebben a városban évek óta járok éjszakánként, jól ismerem az Álomföldek ezen részét. A kis utcába ösztönösen, de először fordulok be. Itt lakik a Szívgyógyász. Ide is egyedül jövök… Nem ismerem, tudom őt. Csöndes kert, nyugalmas ház, tiszta, de zsúfolt szoba. Aztán beszélget velem. A szemembe tapad, nem mozog a szája. Az enyém is merev. De mindent elmondok neki, s ő bölcsen mindig úgy tereli a beszélgetést, hogy a lehető legőszintébb legyek. Vonzó számomra a kortalan, mozdulatlan alak, aki a maga tökéletességében irányít engem. Tudom, hamarosan javítani fog. Sok jót hallottam már róla, amikor álmodtam. Engedek neki…
Heti rutin, útban a tárgyaló felé mindig adok neki egy megfelelőbb nevet. Olyat, amit soha nem írnék le. Magamban forralom.
Angol-magyar keverék nyelven próbálom megértetni az igazgatóval, hogy az úgy egyáltalán nincs jól, hogy három ember munkáját végezzük egyetlen, csekély fizetésért cserébe. Ő ugyanezen a nyelven, persze a konkrét választ jó nagy ívben kikerülve ügyeskedik azon, hogy megértesse velem, ez így tökéletesen rendben van. Sőt, a vállalat szempontjából ráfizetés vagyok én is, ki sem vagyok teljes mértékben használva, nézzem csak meg a rabszolgamutatómat, világosan látszik százalékban számolva, ott van a kivetítőn. Ó, tényleg, ott vagyok. Az a szám lennék. Ami piros. Fájdalomtól, talán szégyentől, nem is tudom…