Az idegen börtöne egy újabb világnak,
Odaadna mindent a vigyorgó halálnak.
Elölről lehet kezdeni az összes imát,
Vagy tövestől kitépni az édenkert fáját.
Nem szabad, hogy ismét kínozva inspiráljon,
Majd végezetül aztán szívből megutáljon
Egy gusztustalan, ostoba, emberi lélek,
És hogyha az kellene, Istentől sem félek.
A felnyíló titok bármikor vonzó lehet,
De én nem fogok megosztani semmit veled.
A kezdet és a vég között van még valami,
Amit senkinek nem volna szabad átélni.
Csak vak ürügy a kárhozat és a megváltás,
Hogy leláncold az elméd minden kéjes vágyát.
És aki kivétel, vagy éppen egy lázadó,
A mi szemeinkkel soha meg nem látható.
Ha tagadsz valamit, hiszed a létezését,
És ha nem fogadod el, öld meg végre testét.
Habár élhetsz szabadon is, korlátok nélkül,
De akkor, mondd, miért kell elhalnod legvégül?
Kisvárda, 2003. június 10. /kedd/