Ott voltam én valaki álmában,
Testem ringott egy puha bárkában.
Érdekes, de mindenki üldözött,
Minket a közöny meg nem fertőzött.
Csak egy pár pillanat volt az egész.
Mit láttam, minden szépséggel felér.
Benne volt minden, kezdettől végig,
Az összes eltiport, mély érzésig.
Emlékszem könyörgött, hogy bízhasson,
Szerelmünk örökké megmaradjon.
Megígértem, nem kapnak el soha,
Csókot leheltem puha ajkára.
Amikor nem volt már másik kiút,
Régi fájdalmam újra kiújult.
Felébredt a testem ösztönösen,
Az üres valóságba kerültem.
A portálunk bármikor megnyílhat,
Ezért az álmomat ne zavarjad.
Van odaát, aki csak énrám vár,
Hol neki is üres a valóság.
Kisvárda, 2003. május. 28. /szerda/
Kapcsolódó: Árnyéklány