Olyan a kéz, mint a kalitka,
Melynek mindig nyitva ajtaja.
Ha útra kel a fülemüle,
Ő úgyis visszatér estére.
Végre újra itt van mellettem,
Én már soha el nem engedem.
Ha kell, az életre esküszöm,
Vad démonaimat legyőzöm.
Ő soha nem ártana nekem,
Tűzbe tenném érte a kezem.
A világ végén karolom át,
Csókokkal szórja meg az ágyát.
Voltunk mi már egymáshoz közel,
De a sors nagy falakat emel.
Nem haragszom, mert most ez a jó,
Bújj hát hozzám, álmokat hozó…
Kisvárda, 2004. november 15. /hétfő/