Néhány dolgot még rendbe kell tennem,
Elmém világéj tengere nem kell,
Hogy itt helyben és végleg elnyeljen.
Magányos, éhező révész leszek,
Aki minden nap koszos habbal kel.
Fekete víz fölött a hajnalnak
Beköszöntével áldoz vágyának.
Vetettél lelkembe rossz magvakat,
De nem táplálom, termése rohad.
A helyére teszek én mindent, majd
Emlékeddel húzom csónakomat.
A deszkákon csontvázam elnyugszik.
Idők végéig csendben utazik.
Álmodik mély talány-kozmoszokat.
Készen kapja isten-titkaikat.
Zúgó esték és telesírt párnák,
Csonkig égett szép, fekete gyertyák,
Szabadulni vágyó örök árvák,
A belsőm falát zúzzák, kaparják.
Puha hamvakat lehelő szellő,
Röppenő hang, életek, lebegő;
Teljes a csend, végleg kihalt a föld,
Én vagyok a második Teremtőd.
Debrecen, 2008. március 24. /hétfő/